2. rész

Arra eszmélek hogy rettenetesen melegem van. Lassan nyitom ki pilláim, ám a kép amit látok elég érdekes. Többnyire még elsőre csak vakító fényt látok, amitől kis híján meg is vakulok. Amint kicsit kitisztul a látásom már fel tudom fogni hogy perpillanat egy kórházban vagyok. De hogy kerülök én ide? Jaaa, amint eszembe jut hogy mi is történt többnyire megnyugodok, de hogy utána mi történt az homályos. A mellettem ülő személyre nézek amikor kétszeresére nyitom a szemem. Az alezredes személyesen, de az a fejszerkezet amivel bámul a semmibe már kicsit érdekesebb. Majdnem felnevetek ahogy meglátom milyen "bájosan" bámul, kissé elnyílt ajkak, félig lecsukott szemek, de még így is látszik a szemében az "értelem". Megszólalnék, de hirtelen nem jön ki hang a torkomon és perpillanat úgy festhetek mint egy bulémiás hal. Minden erőmet összeszedve nyögöm ki ezt a mondatot.
-Mi olyan érdekes arrafelé?-kérdezem és kezdek én is ugyanabba az irányba nézni mire kis híján leugrik a székről, úgy meglepődik.
-Áh, semmi. Jobban vagy?-kérdezi félénken(?)Mi ez a nagy hangulat váltás?
-Azt hiszem. De hogy kerülök ide? Azon kívül, hogy össze estem.
-Nagyon le van gyengülve a szervezeted arról nem is beszélve, hogy tegnap be is lázasodtál. Na meg, jó sokat aludtál.-ecseteli nekem a legkisebb mértékben sem fényes helyzetem.
-Mert mióta aludtam?-nézek rá bambán.
-Két napja csak húzod a lóbőrt.-még mondott utána valamit de azt már nem értettem.Ezután viszont csend következett, ő csak hümmögött én pedig elgondolkoztam, hogy hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Eszembe jutott hogy még azt az egyet nem tudom hogy mikor fogok innen kijutni.
-Mr. Kim....vagyis...alezredes...-túl hülyének tűnök, segáz.
-Namjoon, csak Namjoon.-ahha.
-Szóval, mikor fognak kiengedni?
-Még egy hét, ha minden jól megy. De azután mindent be kell pótolnod. Az edzéseken pedig kétszer akkora erővel kell dolgoznod mint a többiek.-mondja nagy beleéléssel, mire kissé megílyedek.-Bocsánat.-majd lehajtja a fejét. Már azt hittem elaludt mire hirtelen feláll a székről és a homlokomra tapasztja ajkait, amit én nem tudok mire vélni, majd suttogva megszólal.
-Hál' Istennek, nem vagy lázas.-kicsit elhúzódik, éppen hogy a szemembe tudjon nézni, valamit megcsillanni látok a szemében és elkezd az ajkaival közelíteni az enyémek felé de amikor már csak egy hajszál választja el őket, hirtelen elhúzódik, megrázza a fejét és kiront a kórteremből. Ez meg mi volt? Nem sokkal később egy hatalmas ordítást hallok és hogy valaki a falba üt ököllel. Mi lelte ezt? Az egy dolog hogy kórházban vagyunk de ennyire ne. Nem tudok sokáig gondolkozni rajta mert Kook és a kigáncsolós barátunk vele jött. Ennyire jóba lettek volna? Kook bejött teljesen az ágyam mellé és leült arra a székre ahonnan nemrég Namjoon állt fel. A másik jómadár pedig az ajtóban toporzékolva gyűrügette a felsője alját.
-Szia Csipkerózsika! Felébredtél a herceg csókjától?-majdnem eltaláltad.
-Szia..sztok! Muszáj itt rontani a levegőt?-mindig csipkelődünk, de csak szeretetből, semmi rosszindulat nincs bennünk.
-Höh, csak meg akartuk nézni hogy vagy erre meg leoltasz. Na szép.
-Nyugi van, tudod hogy szeretlek.-nézek rá mosolyogva és belebokszolok a felkarjába. Azt veszem észre hogy az ajtóban szobrozó srác megindul az ágy felé majd egyszer csak Kook megszólal.
-Na, hát akkor ismerkedjetek össze vagy amit akartok, én leléptem.-azzal ki is ment az ajtón.
-Szia! Először is nagyon sajnálom amit tettem igazából annyira szerencsétlen vagyok hogy az már szinte fáj. Nem akartam hogy eless, sőt semmit sem akartam csak összejött.-hadarta ezt el mindet egy szuszra, ami már inkább rapnek hatott, én meg leblokkoltam és szerintem jócskán kiült az arcomra is.
-Jól vagy?-kérdezte és meg lebegtette a kezét a szemem előtt.
-Ohh..ahha.-mondom elgondolkodva.-Először is, kezdjük ott hogy, hogy hívnak?
-Min Yoongi.-vágja rá szinte azonnal.-De csak Suga.
-Oké, Suga. Na akkor, kérlek szépen mondd el még egyszer lassabban amit az előbb mondtál.
-Bocsi, ha ideges vagyok általában túl gyorsan beszélek.-és megint elmondta amit elsőnek is.
-Oh, na így már értem, tehát szerencsétlen vagy-mondom neki mire ílyedt szemekkel néz rám-nyugi, csak viccelek. Egyébként én is sajnálom, amit kaptál csak ez így nálam alapba jön. Kissé agresszív vagyok, ez van. Kook-ot se tudnám bántani de néha mégis megteszem, de már megedződött a gyerek.-kezdek el neki mesélni mintha 5 éve ismernénk egymást. Még elbeszélgettünk erről arról aztán még közben az is kiderült hogy Namjoon fog kiképezni. Aztán elköszönt és én pedig lassan elaludtam. Másnap is ugyanúgy telt, kivéve hogy Namjoon most nem jött be, aztán a hét végig így telt és végül visszamehettem a laktanyába. Beértünk a házba amikor is az ágyamon egy fehér boríték pihent.Kérdezném Kook-tól hogy mi a bűbánat az mire ezt súgta oda.
-Az alezredes hagyta ott neked még délelőtt de azt mondta ha más hozzá ér már mehet is haza.-na ezzel biztos ráílyesztett néhány srácra, na szerintem ez még viccnek is rossz. Leülök az ágyra és elkezdem felbontogatni a levelet amiben csak annyi áll hogy nem kell még részt vennem a többiekkel az edzéseken de reggelente futnom kell 3 km a laktanyán belül, persze. Na én meg azt utálom a legjobban. Fintorogva ránézek Kook-ra mire ő csak elneveti magát és lehuppan mellém.
-Milyen volt pihenni?-kérdezi mosolyogva.
-Őszintén, te minek örülsz?-kérdezem tőle.
-Semminek. Mert minek kéne?-automatikusan visszakérdez. Nekem itt valami bűzlik.
-Te, ha valamit csináltál a cuccommal én kinyírlak.-puszta szeretetből.
-Jól van, nyugi van.-azzal semmilyen meggondoltságot mutatva előhúzza, egy darabban, z összes cuccom amit hoztam valami trutyival jól beáztatva.
-Mondd, te normális vagy? Kinek volt ez a zseniális ötlete.-kelek ki magamból és már azt sem tudom hogy hol a fejem.
-Ne..nekem.-mondja már kisebb habozás után. Annyira bírom hogy megcsinálja a hülyeséget és utána még be is vallja, sokszor van egy olyan érzésem hogy amikor valamit csinál amiért puszta kézzel cafatokra tépném(nyugalom, ez sosem fog bekövetkezni)akkor testben ott van de hogy lélekben is tanúsítson valami értelmes dolgot, hát, kész csoda lenne. Amint visszarázódom az itteni világba, kis sokk-ként ér hogy ugyanolyan ábrázattal áll előttem és ugyanúgy fogja a ruhacsomagot.
-Ki fogsz nyírni?-kérdezi kiskutya szemekkel.
-Ohhó, én sokkal rosszabb büntetést gondoltam ki neked.-nézek rá és egy gonosz mosolyt villantok mire beugrik neki mire gondoltam.
-Ugye...ugye nem?-kérdezi félve óvatosan az ajtó felé tolatva.
-De, de. Szépen fogsz valami edényt, vagy addig kutatsz amíg nem találsz olyan dolgot amibe tehetsz vizet és szépen kisikálod az összeset, HOL-NAP-RA!-mondom el neki mire szabályosan lefehéredik.
-Na jó, még nem piszkállak, de reggel amikor kelek kelni fogsz te is és addig míg nem fejezed be a mosást ki nem mész a házból.-parancsolgatásnak tűnik holott csak ez egy aprócska büntetés, ahhoz képest mit csinált. Mert gyakorlatilag nem tudok semmit felvenni. Kivéve a pizsamámat amit a takaró alá vágtam be még aznap reggel. Az idilli pillanatunkat Suga zavarja meg amint bejön és és megáll mellettünk, amint meglátja Kook kezében a ruháimat, elkezd röhögni ami már-már nyerítésbe megy át, ránézek és abbahagyja.
-Csak azért jöttem hogy szóljak, kajaidő van.-mondja még mindig mosolyogva. Kook megfogja a ruháimat és egy kecses mozdulattal bevágja kifele menet a sarokba, ami viszont a falon csattan és az arcomra csapódik abból a trutyiból ami összetartja az egészet. Ránézek Kook-ra egy "most-úgy-kyinyírnálak-de-tényleg" arckifejezéssel és letörlöm az arcomról. Kilépve a házból majd keresztül vágva az egész területen elérkezünk a kantinhoz. Bent olyan hangzavar van hogy a saját gondolatomat se hallom, beállunk a sorba, megkapjuk a kaját és leülünk az egyik asztalnál. Nem egy éttermi kosztra vágytam de ez ami elfoglalja a tányérom egy részét, és már szinte úgy néz ki hogy bármelyik pillanatba lába kelne és elszaladhatna. Valami ragadós, nyúlós izé-bizé amitől még a kutya is vonyítva szalad el és éhen döglik. Kanalamat visszateszem a tányérba és nézem ahogy Kook és Suga is fintorogva nézi a tányérjukban lévő maszlagot. Egyszer csak Suga megszólal.
-Figyi, vigyük vissza ezt a "kaját", a táskámban van rendes kaja.-ezt ahogy kimondta és állt is fel. Odavittük a gyűjtő pulthoz a tányérokat és rohantunk vissza a házhoz a  kajáért. A házba beérve Suga előkapta a táskáját ami szerintem kb. 2 heti élelmet foglal magába, majd lehúzta cipzárt, és tényleg ahogy gondoltam, dugig volt a táska mindenféle kajával. Sőt a sok zacskós cucc közül még egy ezüst ételhordót is előkapar amitől én a padlóról kaparom az állam. Az egy dolog hogy én is hoztam kaját, amiről a fiúknak nem muszáj tudniuk, de ez szerintem sok. Jongkook viszont mindjárt keresheti a szemgolyóit mert már tényleg úgy néz ki mintha ki akarna esni. Suga még pakolászik valamit utána megszólal.
-Jó étvágyat!-mondja majd Kook is megismétli, magához vesz egy chipset és elkezd enni. Suga már majdnem betermelte a kaját amikor megszólal.
-Te nem eszel?-kérdezi miközben szürcsöli be a szájából kilógó tésztát.
-De..-azzal megfogok egy zacskó chipset és az ágyamra vetődve fekszek el rajta majd elkezdem én is enni. Ahogy befejeztük a "vacsorát" Suga összepakolta a kajáját, Kook pedig eleget téve a "kérésemnek" elkezdett keresni valami kis edényt hogy ki tudja mosni a ruháimat. Ahogy ezen gondolkoztam hirtelen olyan fáradság tört rám hogy ha nem az ágyamban fekszem én összeesek, így viszont csak megemeltem a takarót, jól bevackoltam magam és nem sokkal később az álmok mezején jártam.
~Másnap~
Kelletlenül másztam ki a ágyból, igaz nem is olyan nagy csoda ez amikor az ember hajnali négykor kel fel. Tekintve hogy ruhában aludtam nem kellett sokat készülnöm. Még félkómában mennék kifelé a házból, de valaminek ütközök és szinte orra bukok benne.
-Nem tudnál vigyázni!-szól rám Kook, hát üpsz.
-Sorry. Amúgy meg ha nem trutyizod össze a ruháimat akkor nem kellene ezt csinálnod. Tudtad?-fordítom felé a fejem de őszintén szólva nem látok semmit. Nem szól semmit, én pedig szó nélkül kimegyek a házból. Kicsit felrázom magam és el is indulok. Az elején még kocogok, ám egyre gyorsabb tempóra váltok. Lassan lefutom az 1 km-t mire elkezd szakadni az eső. Nem ám ilyen szép lassan hullik, hogy szinte meg sem érzed, áhh, dehogy. Mire be tudtam menni a főépületbe akkorra már bőrig áztam. Levettem a fejemről a csukját mire egy kicsit tudtam tájékozódni. Hallottam hogy valaki van bent, ám amikor valaki a nevem ordította és hallottam egy tompa puffanást már aggódni kezdtem. Csak nem Namjoon? Elindultam a hosszú folyosókon hang irányába. El is érkeztem egy kis szobához aminek az ajtaja résnyire nyitva volt és éppen beláttam. Bent egy íróasztal volt, egy szék és két szekrény. Az elrendezése már kicsit érdekesebb volt, az asztal többnyire még a lábain volt, de a tejéről minden le volt söpörve a földre, a szék felborítva keresztbe az egész szobán. A szekrények fiókjai kihúzva és a papírok belőle szanaszét repültek az épp kitépkedő egyén kezéből. Lassan kivetem hogy tényleg Namjoon akire rájött az 5 perc. Abbahagyta a szekrény "ki belezését" és a falba vert ököllel majd egy könnycsepp gördült le az arcán. MI LEHET VELE? El akartam menni, én tényleg el akartam menni de a földbe gyökerezett a lábam. Épp elkezdtem imátkozni hogy ne vegyen észre, erre mikor felkapom a fejem......pont a szemembe nézett.